“Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk.” (Paulo Coelho)
2010. május 30., vasárnap
2010. május 29., szombat
2010. május 17., hétfő
Léteztem neked?
2010. május 2. vasárnap, 00:30
Ma haltam meg, vagy tegnap?
Talán már nem is élve születtem
és csak mint egy evolúciós termékkel
a biológia tett-vett velem,
kényére-kedvére,
remélve,
hogy nem lázadok
és szerepem betöltve
szépen, csendben kipusztulok?
TE léteztél
vagy csak magamnak
üres óráimban megálmodtalak?
ÉN léteztem neked,
vagy mint egy futó gondolat
veled voltam éhes magányodban
és mert fáradt vagy tovább álmodni
hát a szemétkosárban
végzem
mint egy összegyűrt papírdarab?
Ma haltam meg, vagy tegnap?
Talán már nem is élve születtem
és csak mint egy evolúciós termékkel
a biológia tett-vett velem,
kényére-kedvére,
remélve,
hogy nem lázadok
és szerepem betöltve
szépen, csendben kipusztulok?
TE léteztél
vagy csak magamnak
üres óráimban megálmodtalak?
ÉN léteztem neked,
vagy mint egy futó gondolat
veled voltam éhes magányodban
és mert fáradt vagy tovább álmodni
hát a szemétkosárban
végzem
mint egy összegyűrt papírdarab?
2010. május 14., péntek
Álom feketében
Ma éjjel csillagtalan égben jeges szél süvít,
mocskos sikátorban botladozom, rémálom
ölel magához, a halál-madár gúnyosan rám visít,
s halált lehel a föld is, a szemétben találom
magam - rám untak - odavetettek, betakartak
néhány rongyos emlékkel, leköptek gúnnyal,
felejtéssel, lelkemből minden jót elloptak,
körömcipő tapos még élő szívembe akarattal,
s bámulom a felettem ringó telt combokat,
a gyönyör forrását, s a döbbenet telepszik rám,
a hús lefoszlik csontodról, szétesik szép tested,
álcád lehullik arcodról és nem marad más, csupán
csak csillag szemedből kimászó millió kis féreg.
mocskos sikátorban botladozom, rémálom
ölel magához, a halál-madár gúnyosan rám visít,
s halált lehel a föld is, a szemétben találom
magam - rám untak - odavetettek, betakartak
néhány rongyos emlékkel, leköptek gúnnyal,
felejtéssel, lelkemből minden jót elloptak,
körömcipő tapos még élő szívembe akarattal,
s bámulom a felettem ringó telt combokat,
a gyönyör forrását, s a döbbenet telepszik rám,
a hús lefoszlik csontodról, szétesik szép tested,
álcád lehullik arcodról és nem marad más, csupán
csak csillag szemedből kimászó millió kis féreg.
2010. május 8., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)