Om Mani Padme Hung

2010. június 1., kedd, 13:09



a szennyben oszlik testünk,
csak bámuljuk a tisztaságot
önző, irigy magányunk sírjuk
magunkból,
kergetünk egy zavaros álmot,
vágyjuk a könyörületet,
koldulunk szeretetet,
vaksötét éjünkben a megvilágosodást
keressük,
reményeket temetünk
komor, konok monoton mozdulatokkal,
leszámolva a világgal,
s a világ is velünk,

forgatjuk malmunkat,
de a hit tekercse benne
már tépett cafatokban
kaffog a hazugságoktól,
a múltban sárgult
papír könnyektől szétázva,
zagyva gondolatokként
ülepedik le létünk aljára,

s a gép kattan
hosszan fütyül, fülsértőn,
lélektépőn
az elmúlás.